Világos, hogy megosztott/megosztó rendszerek problémája nem oldható fel megosztott/megosztó rendszerek eszközeivel, miközben a következmények folyvást globalizálódnak.

Gondoljunk akár a túlfogyasztás/éhezés, környezet-pusztítás/-védelem, népességrobbanás/-fogyás kérdéseire. Éppen ilyen fontos, miként vált demokráciák érdekévé diktatúrákat fenntartani. Mi értelme államszervezeteket, hadseregeket működtetni, fegyverekre és háborúskodásra fordítani a népesség által megtermelt javak tetemes hányadát? Amikor mindenki számára nyilvánvaló; egyetlen Föld létezik, melyen egyetlen emberi faj él.

Az internet korában egyre többen nyomon követhetjük, miként hat a Föld valamely pontján felbukkanó politikai, gazdasági, környezeti válság más területekre, népességre. A nemzetállamok kormányai nemhogy könnyítenének saját népük helyzetén, hatalmas költségekkel, deficitek tervezésével, eladósodással, pazarlásokkal, ellentétek szításával jelentősen rontanak azon, nem beszélve egyéb leleményes elnyomási technikákról.

Világkormány elleni érvként a nemzethalált szokás felhozni, bár ettől korántsem törlődnek el az élő vagy csak alkalmanként fenntartott nemzeti hagyományok, ezek sokfélesége ma is szabadon gyakorolható a legtöbb országban, ahol nem maga a nemzeti államszervezet akadályozza. Ahol pedig kötelező tradíciót őrizni, tudjuk, mi lesz a sorsa...

Gondoljunk bele, az ENSZ hány évtizede dolgozik az együttműködésen, hány évtizede keresi/gyakorolja a lehetséges kooperációs formákat tudományos, oktatási, egészségügyi, jogi, munkaügyi, jóléti kérdésekben és mindezt a legkisebb állami hivatalnokseregnél is kisebb (hetvenezren aluli) létszámmal. Ma az ENSZ kormányzat az, ami demokratikus, egységes, 192 ország csatlakozott hozzá (elfogadva a közös nyilatkozatokat), és képes nemzetek feletti működésre. Kiemelkedő alkotása az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

Elnézve a pártokat negligálók növekvő táborát, lehetséges, egy népszavazásnál a legtöbb ország lakossága megszavazná közös kormányzatként.

Látjuk a SEMMIÉRT ÉLNI elkeseredését, az ELÉG VOLT haragját és a SZABADSÁG legkedvesebb vágyát lobogni az arcokon, látjuk egy emberibb élet reményét zászlóval, virággal, zenével ünnepelni. Gyönyörű az EGYEK VAGYUNK (we are one) kórus összhangzása, nem engedve vallási alapon megosztó törekvéseknek, zsarolásnak, eljövendő zsebpénz ígéreteknek. Félelem nem hajlít gerinceket; hatalmi próbálkozások ellenére s mellett növekszik a sokadalom.

Mit tett idáig a helyi hatalom? Lavírozott, fenyegetett, anarchiát keltett, rongált, tört és zúzott, felbérelt, megvert, vallatott, drága életeket vett el, hamis híreket terjesztett, s ki tudja, mi van még a tarsolyában. A katonaság egyelőre segítőkésznek mutatkozik; nyilván nem szabad egy turizmusban érdekelt országnak 'ellenőrizetlen helyzet' benyomást kelteni. Tehát hadsereg nem avatkozik be, míg nem érkezik más parancs.

Külhatalmak szerepe egészen elképesztő: hírek szerint 2010-ben az USA 1.2milliárd dollárral, Németország 22millió euroval támogatta Egyiptom fegyverkezését, Amerika eközben ellenzéki köröket is pénzelt. Hatalmas demokráciák dolgoznak egy 30 éve szükségállapotot tartó diktatúra fennmaradásáért, aztán üdvözlik a kitört tiltakozást.

Amúgy szépen megmutatkozott, mire tartják államok a 'rendvédelmi' szerveket. Fosztogatásnál a rendőrség, tüzeknél a tűzoltóság szívódott fel; bezzeg tüntetőket bírtak gázolni vagy lövöldözni rájuk. A fegyvertelen tömegre lovas-tevés titkosszolgálatosok, plusz lefizetett ellentüntetők rontottak rá vágó- és szúróeszközökkel. Gondolom, a több ezer köztörvényes bűnözőt is szándékosan engedték szabadon; legyen mire mutogatni statárium bevezetésénél.

Elvarázsolt, ahogy a tüntetők pillanatok alatt megszervezték a közvagyon védelmét.

Egyiptomiak, köszönöm nektek.

Címadóink törekvésében, működésében számos hasonlóság fedezhető fel.

Mindkét formáció szándéka ugyanúgy a hatalom megszerzése, legyen az közvetlen irányítás, direktívahalmaz, tömegekhez szóló nézetexport, sokaság érzelmi befolyásolása vagy mindez együtt. Hatalom birtoklása esetén további terjeszkedés a cél, akár más terepekre való behatolással is, mint pl. média, gazdaság, privát szféra.

Gyakorta hivatkoznak demokráciára, melynek alapelve a mellérendelés, felépítésük mégis szigorú hierarchiát tükröz, aminek megfelelően inkább alá- és fölérendeltségi viszonyokat szorgalmaznak. Általában azt tartják másoktól védendőnek, amit maguk szándékoznak megtámadni.

Mi az, ami szorgos tevékenységük 'eredményeként' könyvelhető el?

Legszembetűnőbb talán a megosztottság, bár természetesen különböző – eszmei/etnikai/területi – szempontok alapján osztják az embereket természetellenes csoportokra (szervezeten belül és kívül egyaránt). Legtöbbjük látszólagos egységét általában nem a deklarált valamikért/valakikért szerveződve tartják fent, hanem valamik/valakik ellenében képeznek álközösségeket.

Ugyancsak megrázó a finanszírozás kérdése; nem számít, mennyi forrás szükségeltetik ténykedésükhöz, hiszen kifizettetik a megosztottakkal és/vagy azokkal, akiknek érdekében áll a megosztottság fenntartása.

Végül térjünk ki arra a furcsaságra, e szervezeteknél az emberi érdekek képviselete rendszeresen átfordul szervezeti érdekek, plusz önérdekek képviseletévé.

Szabad-e felejteni, hogy – eddigi történelmünk szerint – az összes hatalmi formáció idővel felszámolta saját bázisát?

Idézet a Tárki Társadalomkutatási Intézet januári 26-i közleményéből: “Az 1000 fő megkérdezésén alapuló... ...kutatás alapján a FIDESZ-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében a decemberi 43%-ról 38%-ra csökkent, míg a szocialista párté ebben a hónapban sem változott, hiszen támogatottságuk hónapok óta a januárban is kapott 10%-os szint körül alakul (decemberben 11% volt). Mindeközben a nem válaszolók aránya 35%-ról 40%-ra emelkedett, ami szintén a decemberi eredmények folytatása, azaz a pártválasztásukban elbizonytalanodók aránya tovább nőtt: novemberhez képest közel másfélszeresére duzzadt ez a csoport.”

A Tárki-ismertető szerint a Fidesz-KDNP 38%-os támogatottsága jelentős kormánypárti előnyt mutat, ám éppígy lehetséges magyarázat: a Fidesz-KDNP-re szavazóknál két százaléknyival népesebb lett a józanok/kijózanodottak tábora. Józannak tekintem azokat, akik

1/ nem dőlnek be ígéreteknek, így tudják, hogy pártpolitikusok elsősorban pártérdekeket képviselnek,

2/ érzelmileg nem befolyásolhatók, tehát szólamok hallatán indulatmentesek maradnak,

3/ hatalmukat nem testálják másokra, hanem a feladatot adják át, vagyis

4/ képesek belátni, felülről irányításra, nagyvezírre csak olyan embereknek van 'szüksége', akik maguk is szeretnének hatalmaskodni, (bár szintén nem alkalmasak kiegyensúlyozott viszonyok létesítésére),

5/ tisztában vannak azzal, általában a pártok megosztják a népességet, (vagy éppen még törekednek is erre), végső soron tehát nincsenek hasznára azoknak, akik képviselőként jelölik őket.

Lehet, nem is az Alkotmány, hanem a választási törvény szorul megreformálásra; az összes pártkörüli tézist kiszórhatnánk, listás képviselőkkel együtt. Vajh, melyik párt teszi ezt meg nekünk, pártmenteseknek? A jelenlegi formációkkal összeegyeztethetetlen, hiszen csak a választók érdeke...

Mily sokszor elhangzott: minden népnek olyan a vezetése, amilyet érdemel. És mi mást érdemelne, mint ami a legjobban hasonlít rá?

Ha az összefüggés igaz, pl. a parlamentet szemügyre véve kimondható, hogy a nép 91 százaléka férfi, nem egészen 9 százaléka nő.

A nép 99.5 százaléka (gombnyomogatásból avagy) utasításkövetésből él, míg fél százaléknál kevesebb férfi írja elő, mikor melyik gombot nyomogassák. 90-91 százalék készségesen követi az utasítást, még akkor is, ha nem érti/ismeri pontosan, miért kell éppen úgy eljárni, ahogyan eljár, sőt, a majdani következményeket ugyanígy képtelen felmérni.

A nép 1 százaléka függetlenként határozza meg magát, míg a maradék főleg homályos programok és betarthatatlan ígéretek mentén szerveződik, (bár eszmékre és értékekre szeret hivatkozni).

A programnép közel fele rendelkezik programarcokkal, 54 százaléka azonban csak programlistákkal jeleskedhet.

A nép – belső együttműködés alapján szerveződő – csoportjai a népet elkülönülő/elkülönítő részekre darabolják, természetesen a nép egységére hivatkozva.

A legnagyobb ilyen népcsoport jelöli ki azt a legkisebb csoportot, akiknek a véleményét/vezénylését elfogadja abban, 1/ mit tartalmazhatott visszamenőleg a homály, amivel önmaga létszámát sikerült megnövelni, 2/ milyen új homályirányokat vegyenek fel. (Nos, ha másként is hívják, ki az, aki biztosan meg tudja mondani, mi lesz bármilyen intézkedés jövőbeli következménye minden szempontból? Talán még a jövőbeli szempontok is ismeretlenek...)

A legnagyobb létszám által kijelölt legkisebb csoport – most már aztán tényleg a legnépibb – tagjai kapják a többiek szolgálatának feladatát, élükön a főtaggal. Általában itt történik a félreértés; szolgálat helyett a nép hatalmát próbálják átvenni a néptől, szabályozni a szabályozhatatlant, és nem restek új problémákat okozni arra hivatkozva, hogy ezekkel oldhatók meg azok a problémák, amiket a korábbi ugyanilyen (előzőekre hivatkozó) csoport okozott.

Ilyen a nép és ezt érdemli valóban?

Magyarországon megszűnt a sajtószabadság, mostantól szabályozva működnek a médiumok.
Ez önmagában semleges információ, mint ahogy a szabadság sem érték önmagában. Ne tessék felháborodni, sajtószabadság különben sem létezett soha, sehol. Ha nem a politika, akkor a gazdasági kényszerek vagy a kereskedelmi felhangú „vonzások és választások” befolyásolták. A szabadság kényes fogalom: sok szabad ember szabadon érvényesítendő akarata igen hamar keresztezi egymást, ahogy a történelem számtalanszor igyekezett ezt a leckét lenyomni a torkunkon… Inkább tudok azonosulni a Frankfurti Iskola egyik legszellemesebb tagja, Erich Fromm társadalomkritikájával, amit A szeretet művészete című pár ívnyi velőtrázó bölcsességében ír meg. Relativizálva mindenfajta külső szabályt, kényszert és motivációt, valamint (Freudtól elhatárolódva) belső kényszereinket is, az igazi szabadságot a belülről fakadó, őszinte altruizmus és szeretet evidens következményeként állítja be. Csak akkor szabad az ember, ha nem a politika, nem a gyűlölködés, a kirekesztés, a kihasználás, a kommercializmus és a konzumerizmus játékszabályait követi, hanem kizárólag az igazi szeretetét. Egyszerűen zseniális az okfejtés. Kötelező olvasmány. Persze utopizmussal vádolják Frommot, de hát melyik szabadságharcost nem?!

Amúgy azt olvasom, hogy „a két nagy kereskedelmi televízió híradóiban a bűnügyi hírek aránya éves átlagban nem haladhatja meg a húsz százalékot, magyar zenei kvótát vezetnek be a rádiók számára, a reklámok pedig nem lehetnek hangosabbak, mint a műsor, amelyet megszakítanak” – nos ettől nem esem kétségbe, sőt. Utálatosak a kívülről ránk kényszerített kvóták meg maximumok, de legalább ilyen utálatos az, hogy a „szabad médiában” botrányosan semmitmondóak a híradók, a reklámok uralják a műsorfolyamot, a magyar zenéről meg szó sem esik. Sajnálatosnak, sőt durva tévedésnek (megtévesztésnek?) tartom, hogy a piac önszabályzását tekintjük „szabadságnak”. A piac logikájának semmilyen néven nevezhető köze nincs ez utóbbi nemes eszméhez, a piac kizárólag a saját – nevezetesen piaci – érdekeit ismeri mint szervező és igazoló elvet. Az igazi (sajtó-)szabadsághoz tudatos közösségre van szükség, és arra, hogy a közösség tagjai személyenként is felvegyék a kesztyűt, szándékozzanak valóban a saját és egymás javára tevékenykedni. Szeretettel.

szerző: B. Zs.

Boldog év következik avagy boldogtalan?

Induljunk ki abból, Magyarország boldogsága a benne élők testi, lelki, szellemi jólétét – pontosabban ezek lehetőségét – jelenti, amelyet önmagunk és egymás számára teremtünk meg. Minél nagyobb a sokaság, mely részesülhet e javak hármasából, annál közelebb kerül az 'országos' boldogság lehetősége.

Mely alapvető feltételek ezek?

1/ Testi szükségletekből az élelem, ruházat, hajlék, hiszen üres gyomorral, dideregve, hely nélkül, ahol kialhatom a napi fáradalmakat, ízetlen a szabadság, kedvetlen az ismeretszerzés/eszmecsere, sőt, utóbbiak kevéssé jönnek szóba egyáltalán. Egy ország, ahol minimálbért a létminimum alatt törvényesítenek, ebből a szempontból megbukott.

2/ Lelki szükségletek közül legfontosabb a szabadság terepe, amit minden irányítás, régi/új szabály/törvény/elvárás, kontroll csakis korlátozhat. Szabadságérzetünk utóbbiak szűkülésével vagy kiterjedésével fordított arányban változik. Külön kitérek a 'gyermekvédelemmel' indokolt médiahatósági intézkedésekre, minek lényegi hibája ugyanaz, mint az ordenáréságot alkalmazóké; ócska környezetet teremtenek embertársaiknak. Úgy tűnik, hazánkban még mindig irányítani akarnak a politikusok szolgálat helyett, tehát ebből a szempontból minimum stagnálás áll fenn pillanatnyilag.

3/ Szellemi szükséglet a tanulás/informálódás/nézetcsere lehetősége, mely területek némelyike még kérdéses, bár szintén korlátozási törekvésekkel ismerkedünk.

Sokan képesek vagyunk magunk számára megteremteni a fentebb említett, alapvető feltételeket, függetlenül a külső korlátozásoktól, személyes boldogságunk mégis sérül/sérülhet mások elesettségének láttán. Ha segíteni képtelenség azon, aki nem akar magán segíteni, mi az, amit tehetünk? Talán ugyanúgy, ahogy nekünk jó: a lehetőség megadása, létrejöttének elősegítése...

Boldog Újévet!

Az évezredek során fel-felröppent próféták híre a világban; európai kultúrkörünk Jézust (Jészesz, Yeshua, Isa ibn Maryam) ismeri, ismeri el megvilágosodott személyként; az ő születése idejét ünnepeljük karácsony szent estjén.

Vallások, egyházak épültek a rejtély köré, mit a megvilágosodottak csodás szeretete, bölcsessége árasztott környezetükre, bár magukat az istenítetteket nem vallások és egyházak segítették saját utuk végigjárásában.

Mi az a csodálatos dolog, amivel Jézus kiemelkedett kora társadalmából, ami miatt felfedezhette magában az isteni szikrát, buddha- vagy krisnatudatot, mai szóhasználattal élve teljes tudatosságát?

• minden tudott vagy tanult dolog megkérdőjelezése,

• leválás a csoporttudatokról és a társadalmi tudatról,

• érzések elfogadása,

• őszinteség önmagával és másokkal

Vegyük észre, ahol fentiek nincsenek, ott szeretet sincs, legfeljebb függőség vagy ragaszkodás; azonban még fontosabb túllépni a felismeréseken, vagyis azok szerint élni, cselekedni.

Karácsony ünnepén nagy ajándék megengedni az isteni szikrának, teljes tudatosságunknak, hogy bennünk is újra lobogjon a láng, immár prófétaság nélkül...

Hatalom-megjelenítés jellemzői

Hatalomgyakorlás vagy annak szándéka azon az alapon lehetséges, hogy más(oka)t kevésbé értékesnek gondol magánál valaki. (Az értéklista és -skála tetszőleges.)

Ehhez azonban ítélkezni kell az illető(k)ről. Már az ítélkezés gyakorlata is eleve hatalmi hozzáállás: aki ítél, automatikusan fölébe helyezi magát a megítéltnek, azt képzeli, “rálátása” van, ő az, aki megítélheti, eldöntheti, milyen az illető. Ebben a megítélt mozdulatlan, akarat és vélemény nélküli, nem résztvevő, hanem elszenvedő fél, pusztán egy tárgy.

Fentiek alapján rögtön fény is derülhetett arra, mi jellemzi a hatalom megjelenési formáit:

a) tárgyként való kezelés, b) akaratátvitel, c) egyirányúság.

Az egyedfejlődés folyamán és talán a történelemben is egyaránt “finomodnak” a jelzések, bár sokszor csak attól függ, éppen mennyire van “szükség” az akaratátvitelhez, melynek útja a szelídítés felé:

testi agresszió – erőszimbólum – erőszakos közlés, mint például az ütés - erőfelmutatás - parancs vagy esetleg szúrás - fegyverfelmutatás - negatív ítélet, de hozhatunk ellenpéldát is, pl. kéretlen simogatás - személyes tér kurtítás - dícséret körrel.

Segítetek analógiákat keresni?

Hatalmi törekvések

Még egyszer: a hatalom azon illúzió keltése, miszerint egyesek értékesebbek más(ok)nál.

A hatalmat tulajdonló egyén/csoport/szervezet/intézmény valamely értékskálán más(ok) fölé helyezi magát, míg a másikat önmagánál lejjebb. Ez a – tudatosnak gondolt, (ám tudatlanul gyakorolt) – alapja a klasszikus alá-, fölérendelt viszonypárnak.

Mit fejez ki bármely hatalmi törekvés? Akaratunk másokra való kiterjesztését, azaz agressziót, nyílt vagy rejtett erőszakot.

Hatalmi törekvések külön-külön vagy egyszerre:

1/ irányítás, 2/ befolyásolás, 3/ kontroll; melyek eszközei:

a) utasítás, b) jutalmazás/büntetés, c) félelemben tartás, d) bűntudatkeltés.

Hatalom megjelenítése:

1/ fizikai szinten a testi fölénypozíció kap hangsúlyt, saját erővel, túlerővel vagy akár támadóeszközzel nyomatékosítva,

2/ kommunikációs szinteken pedig bármilyen fölényhelyzet közvetítése.

Természetesen a hatalom fizikai megjelenését értelmezhetjük szélsőséges  – testi közléssel járó – kommunikációnak. Például testbeszéd helyett lehetne testüvöltés.

Folytassam?