Pártok és kormányok

 2011.01.31. 18:00

Címadóink törekvésében, működésében számos hasonlóság fedezhető fel.

Mindkét formáció szándéka ugyanúgy a hatalom megszerzése, legyen az közvetlen irányítás, direktívahalmaz, tömegekhez szóló nézetexport, sokaság érzelmi befolyásolása vagy mindez együtt. Hatalom birtoklása esetén további terjeszkedés a cél, akár más terepekre való behatolással is, mint pl. média, gazdaság, privát szféra.

Gyakorta hivatkoznak demokráciára, melynek alapelve a mellérendelés, felépítésük mégis szigorú hierarchiát tükröz, aminek megfelelően inkább alá- és fölérendeltségi viszonyokat szorgalmaznak. Általában azt tartják másoktól védendőnek, amit maguk szándékoznak megtámadni.

Mi az, ami szorgos tevékenységük 'eredményeként' könyvelhető el?

Legszembetűnőbb talán a megosztottság, bár természetesen különböző – eszmei/etnikai/területi – szempontok alapján osztják az embereket természetellenes csoportokra (szervezeten belül és kívül egyaránt). Legtöbbjük látszólagos egységét általában nem a deklarált valamikért/valakikért szerveződve tartják fent, hanem valamik/valakik ellenében képeznek álközösségeket.

Ugyancsak megrázó a finanszírozás kérdése; nem számít, mennyi forrás szükségeltetik ténykedésükhöz, hiszen kifizettetik a megosztottakkal és/vagy azokkal, akiknek érdekében áll a megosztottság fenntartása.

Végül térjünk ki arra a furcsaságra, e szervezeteknél az emberi érdekek képviselete rendszeresen átfordul szervezeti érdekek, plusz önérdekek képviseletévé.

Szabad-e felejteni, hogy – eddigi történelmünk szerint – az összes hatalmi formáció idővel felszámolta saját bázisát?

Címkék: tüntetés hatalom pártfinanszírozás érdekképviselet

A bejegyzés trackback címe:

https://nexialista.blog.hu/api/trackback/id/tr412625759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása