Mily sokszor elhangzott: minden népnek olyan a vezetése, amilyet érdemel. És mi mást érdemelne, mint ami a legjobban hasonlít rá?
Ha az összefüggés igaz, pl. a parlamentet szemügyre véve kimondható, hogy a nép 91 százaléka férfi, nem egészen 9 százaléka nő.
A nép 99.5 százaléka (gombnyomogatásból avagy) utasításkövetésből él, míg fél százaléknál kevesebb férfi írja elő, mikor melyik gombot nyomogassák. 90-91 százalék készségesen követi az utasítást, még akkor is, ha nem érti/ismeri pontosan, miért kell éppen úgy eljárni, ahogyan eljár, sőt, a majdani következményeket ugyanígy képtelen felmérni.
A nép 1 százaléka függetlenként határozza meg magát, míg a maradék főleg homályos programok és betarthatatlan ígéretek mentén szerveződik, (bár eszmékre és értékekre szeret hivatkozni).
A programnép közel fele rendelkezik programarcokkal, 54 százaléka azonban csak programlistákkal jeleskedhet.
A nép – belső együttműködés alapján szerveződő – csoportjai a népet elkülönülő/elkülönítő részekre darabolják, természetesen a nép egységére hivatkozva.
A legnagyobb ilyen népcsoport jelöli ki azt a legkisebb csoportot, akiknek a véleményét/vezénylését elfogadja abban, 1/ mit tartalmazhatott visszamenőleg a homály, amivel önmaga létszámát sikerült megnövelni, 2/ milyen új homályirányokat vegyenek fel. (Nos, ha másként is hívják, ki az, aki biztosan meg tudja mondani, mi lesz bármilyen intézkedés jövőbeli következménye minden szempontból? Talán még a jövőbeli szempontok is ismeretlenek...)
A legnagyobb létszám által kijelölt legkisebb csoport – most már aztán tényleg a legnépibb – tagjai kapják a többiek szolgálatának feladatát, élükön a főtaggal. Általában itt történik a félreértés; szolgálat helyett a nép hatalmát próbálják átvenni a néptől, szabályozni a szabályozhatatlant, és nem restek új problémákat okozni arra hivatkozva, hogy ezekkel oldhatók meg azok a problémák, amiket a korábbi ugyanilyen (előzőekre hivatkozó) csoport okozott.
Ilyen a nép és ezt érdemli valóban?